A hónap növénye - Június

Melia azedarach - Imafüzérfa

A Budai Arborétumban, a Ménesi út menti téglafal védelmében egy gyönyörű imafüzérfa (Melia azedarach) fejlődik. A növény a mahagónifélék családjának (Meliaceae) tagja. Ez a híres növénycsalád főként a meleg égövi, trópusi, szubtrópusi tájakon honos, sokoldalúan felhasznált fáiról, pompás, értékes faanyagairól nevezetes. A család képviselői ezen kívül gyümölcsöt, olajat és drogot szolgáltató növények. Sokuk kérgéből lázcsillapító gyógyszereket készítenek. A híres, vöröses fájú valódi mahagónifának (Swietenia rnahagoni). Nyugat-India a hazája.

Az imafüzérfa (Melia azedarach) igen változatos neveken ismert: így például kínai bodza, India büszkesége, perzsaorgona, texasi esernyőfa, szíriai rózsafüzérfa, japán rózsafüzérfa, ausztrál fehér cédrus néven is említik. Ez a sok elnevezés arra utal, hogy sokfelé fordul elő ez az eredetileg India északi területeiről, valamint a Himalája vidékéről származó növény. Dél-Európában gyakran ültetik sorfaként is, Indiában, Kínában, Dél- és Közép-Amerikában erdősítésre használják, vöröses színű fájából használati tárgyakat, bútorokat, s hangszereket is készítenek.

Az imafüzérfa nem túl magas termetű, 15 métert alig elérő lombhullató fa, néha inkább terebélyes bokor. Trópusi viszonyok között 20 méteresre vagy magasabbra is nőhet. Koronája széles-terebélyes, szétterülő, a kérge idősebb korában repedezett.

Tetszetős lombozatát nagy, kétszeresen szárnyasan összetett levelek alkotják. A levelek hosszúsága 25- 35 cm, enyhe éghajlatú területeken viszont elérhetik a 80 cm-es hosszúságot is. Az egyes levélkék 2- 5 cm hosszúak, tojásdad-ellipszis alakúak, csúcsuk kihegyezett, a levélszél fűrészfogas, esetleg karéjos. Színük sötétzöld, fonáki oldalukon világosabbak. Gyakran ültetik a melegebb vidékeken lombozata jó árnyékoló hatása miatt is. A hideg telű élőhelyeken, így hazánkban is, lombullását szép sárga lombszíneződés előzi meg.

Mutatós, lila szirmú, enyhén fűszeres illatú virágai májusban nyílnak nagy, laza bugákban. Szép látványt nyújtanak a sárga bibék. Az e1virágzást követően a fa bőségesen terem. Borsóra emlékeztető, de a borsószemeknél kissé nagyobb csonthéjas termései kezdetben zöldek, majd világos szalmasárgák, sárgásbarnák. A termések kissé mérgezők, főleg az emberre és sertésekre veszélyesebbek, viszont például a szarvasmarhák nem érzékenyek rá. A madarak is fogyasztják. A termések gyakran egész télen át díszítik a fát. A bogyókból előszerettel fűznek rózsafűzért, innen is származik köznapi elnevezéseinek egyike.

A fa több kertészeti fajtája is ismert, például, bár eredete nem ismert, Texasban, San Jacinto-ban találták, s írták le ’Umbraculifera’ fajtáját, mely az alapfajnál ellaposodóbb koronájú, levelei keskenyebbek és kisebbek, s ott sorfaként ültetik. Nagyon mutatós lombdíszt nyújt fehér-tarka levélzetű ’Jade Snowfake’ fajta.

Az imafüzérfa gyors növekedésű, szépen nyíló és bőven termő fa. Napsütötte helyen, mostohább talajviszonyok között is jól fejlődik, de kissé fagyérzékeny. Hazánkban inkább a szárazabb talajú, napos vidékeken célszerű telepíteni, ahol nyár végéig a hajtásai beérnek. Ebben az esetben elég jól tűri a fagyokat is, de mindenképpen célszerű védettebb fekvést választani a számára.

Szaporítása tavaszi magvetéssel eredményes, de dugványozni is lehet. A bordázott felületű magokat tisztítsuk ki a húsos termésburokból, és vetés előtt legalább egy napig áztassuk vízben. A megduzzadt magokat kerti talajjal vagy lazább, homokos földkeverékkel megtöltött ládába, nagyobb cserépbe vethetjük, a magvetést célszerű üveglappal vagy átlátszó műanyag fóliával letakarni. Sajnos nem mindig jó a csírázási, ke1ési arány, de ne adjuk fel, próbálkozzunk tovább. A kikelő kis magoncainkat rendszeresen öntözzük. Az első években takarással óvjuk növényeinket a téli fagyoktól.