A hónap növénye - Október

Parrotia persica - Perzsa varázsfa

A Budai Arborétum varázsfái évről évre pompás őszi lombszíneződéssel várják a kert látogatóit. Ezek a fák általában ritkán teremnek, gyakran csak tízévente hoznak magot, ám az utóbbi, egymást követő három esztendőben, sőt az idén is sikerült növényeinkről magot gyűjtenünk. Így ezekből a magokból lelkes növénybarátok az ország több részén neveltek utódokat.

A perzsa varázsfa vagy perzsafa, tudományos nevén a Parrotia persica, nemzetségének egyedüli képviselőjeként a varázsmogyorófélék (Hamamelidaceae) családjának tagja. Hazája a hajdani Perzsia északi része, amely ma Észak-Irán és a Kaukázus déli területeinek felel meg. A növény magyar elnevezései között ezért a kaukázusi varázsfa is szerepel. Nemzetségnevét a Kaukázus német származású kutatójáról, dr. F. W. Parrot-ról kapta. A neves természettudós és utazó 1792-1841 között élt, 1829-ben ő hódította meg elsőként az Ararát csúcsát.

A növény hosszú utazást követően, 1841-ben került Szentpétervárról az angliai Királyi Botanikus Kertbe, ahol a botanikusok, majd a növénykedvelő közönség is megismerhette és megkedvelte.

Eredeti termőhelyén párás és meleg klímájú lombhullató erdőségekben él, de tiszta állományokat is alkothat. Elérheti a 10 méteres magasságot is, Európában azonban általában 6- 7 méter magasra megnövő, kúpos koronájú, széles-terebélyes nagy cserje, bokorfa, ritkábban fa. Rendszerint több törzset nevel, amelyek tövüktől ágasak. Kecses, szürkésbarna ágrendszere télen, lombtalan állapotban is mutatós. Idősebb korában a fa kérge a platánhoz hasonlóan lapokban leválik, érdekes látványt nyújtva a szürkés és sötétebb kéregrészek váltakozásával. Fiatal hajtásai kezdetben sűrűn molyhosan szőrözöttek, később lekopaszodnak, színük barnás. A lombozat áprilisban hajt ki, a fiatal levelek szegélye gyakran barnásvörös. A már kifejlődött, kissé aszimmetrikus, egyszerű levelek tagolatlanok, szórt állásúak, hosszúságuk 6- 10 cm, szélességük 3- 5 cm. Színükön fénylő sötétzöldek, fonákuk világosabb, mindkét oldalon gyéren csillagszőrösek. A levélerezet néha pirosas.

A varázsfa fő ékessége az őszi lombszíneződése, amely napos fekvésben, napsütötte kertben bontakozik ki a legszebben. A levelek kezdetben aranysárga, majd karmazsinvörös, kárminpiros, égő liláspiros színekben pompáznak. A magyar nemesítésű ’Tűzmadár’ fajta levelei pirosasan hajtanak ki, később visszazöldülnek, ősszel pedig a korona tartósan bíborvörös színt ölt.

Virágzásra és termésérlelésre a már idősebb növényeknél számíthatunk. Kora tavasszal, lombfakadás előtt, sokszor már február közepén megjelennek a bársonyosan pirosló hímnős, párta nélküli virágok, amelyek barna, molyhosan szőrös fellevelekkel körülvett fejecskékben ülnek az ágak oldalán. A fellevelek fölé kinyúló porzószálakon kárminpiros portokok láthatók. A varázsfa termése két kopáccsal nyíló, rövid szarvakban végződő, elfásodó tok. A felnyíló termésekből ősszel fénylő barna, 6- 8 mm hosszú és 2- 3 mm széles, hegyes végű magok potyognak a talaj felszínére.

A perzsa varázsfa közép-európai viszonyok között jól tűri az erős téli hideget, valamint viszonylag jól a szennyezettebb városi levegőt is. Napos, meleg, védett helyet kedvel, üde, mélyrétegű és tápdús talajba ültessük. Túl nyirkos, nedves talajban nem érnek be a hajtási, így azok esetleg visszafagyhatnak.

A kertben magános állásba, nyílt gyepfelületbe vagy nagyobb növénycsoportok szélére helyezzük el a növényt, hogy gyönyörű ágrendszere, lombozata és őszi lombszíneződése minél jobban érvényesülhessen.

Mivel a növény ritkán és rendszertelenül hoz magot, a díszfaiskolák többnyire zölddugványozással szaporítják, gyökeresedést serkentő szer használata mellett. Azonban, ha sikerül magot beszereznünk, azok vetését egyszerűen elvégezhetjük. Az ősszel begyűjtött magokat a tavaszi vetésig nyirkos homok közé keverve, cserepekben vagy ládákban, ún. rétegzéssel tároljuk hűvös helyen. A magvetésre április-májusban kerülhet sor. A magokat kb. 1 cm mélyre, normál kerti földdel töltött cserepekbe, szaporító tálcába vessük el. Az edényt üveglappal vagy vékony, átlátszó fóliával takarva védjük a kiszáradás ellen. A kikelő növényeket a következő év tavaszán óvatosan cserepezzük be. Számítsunk rá, hogy a varázsfa magoncok lassan fejlődnek. A fiatal csemetéket mindenképpen takarjuk az első néhány év telén.